Edit vd Burg

Edit van der Burg-Mayer

1995/1996 Szilveszterén felkeresett Theo (van der Burg). Áprilisban 1996 jöttem először Uithuizermeeden-be. 1996 Augusztus 14-én hivatalosan kiköltöztem Uithuizermeeden-be. 1997. Február 26-án Uithuizermeeden-ben a városházán és Március 1-én kötöttünk házasságot Cegléden templomban. Ebben az évben gépjárművezetői jogosítványt sikerűlt szereznem. 1998-ban Jannette Wijk által, kapcsolatba kerültünk Maarten Visser Fuvolastudiójával Amszterdamban. Ő kigondolta, tervezte és készítette nekem az egykezes fuvolát és 1999 Augusztus 02-án átvettem álmaim hangszerét! Tudok újra fuvolázni, a világon egyedülálló egykezes fuvolán. 2000. november 9-én született meg a fiunk Theodor, aki miatt a bal csuklóját túlterhelte. Ez másfajta probléma volt számára. De ezt a problémát is megoldotta és most ismét boldogan fuvolázik. Amióta 2. helyezett lett a Holland Nemzeti Fuvolaversenyen 2002-ban, majd az 1. az egy évvel késöbbi (2003) versenyen. Azóta még jobban inspirált arra, hogy többet érjen el. Ebben az évben (2006), találkozott David Nabb-bel Nebraskából, aki egy egykezes szaxofonon játszik.

theinnerflute